Papírművészet

Shop 1

 

A varrás mellett a másik nagy szenvedélyem a papír. Biztos nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy imádom a papír- írószer boltokat. A színek, a formák, a papírok elindítják a fantáziámat, szinte magam előtt látom a terméket, amit készíteni fogok belőlük.

Képeslapok, füzetek, ajándék táskák, ajándék dobozok a mindannapi életünk szükségszerű velejárói. Nincs olyan ember, aki valamikor ne lenne hivatalos egy esküvőre, babalátogatásra, nyugdíjas búcsúztatóra és akkor még nem is beszéltünk az ünnepekről.

Ma már nem tudunk drága ajándékot adni szeretteinknek, barátainknak, ezért törekszünk arra, hogy amit adunk az egyedi legyen, olyan. amiről mindig mi jutunk az eszébe, és az a pillanat, amikor átnyújtottuk neki az ajándékot.

Mi lehet egyedibb, mint egy kézi alkotás? Egy képeslap, melyben átnyújthatod a jókívánságaidat, egy ajándék- vagy pénzátadó, melyben elrejtheted az ajándékodat, egy papír ajándéktáska vagy ajándékdoboz, mely már önmagában is egy csodálatos ajándék.

Ezen az oldalon megismertetlek a papírhajtogatás, papírvágás, papírragasztás trükkjeivel. Megmutatom, hogyan használhatod együtt a különböző anyagokat, színeket, formákat, hogy egy nagyon szép, harmonikus alkotást készíts.

” Vintage otthon” – 7 ” x  7″  18 oldalas scrapbook napló-  és fotóalbum

Legújabb scrapbook albumom nem elsősorban a fotók, hanem a jegyzetek számára készült, inkább napló mint fotóalbum. de természetesen a kedvenc fontóid is helyett kaphatnak benne, a rejtett, titkos gondolataid, érzéseid mellett.

Az album 7″ x 7″ ( 19,5 cm x 19, 5 cm) nagyságú és 11 cm vastag, igazán duci albumnak mondható. 18 oldala van, melyből az első 14 oldal interaktív, fel- lenyíló extra oldalakkal, zsebekkel, fotókeretekkel, az utolsó 4 oldal pedig jegyzetelésre, történeteid elmesélésére készült.

Az album borítóját 3 mm vastag falemezből készítettem, melyet nagyon szép vintage stílusú scrap papírokkal díszítettem.

fémkapcsos körzáró 1b

Az album borítója a körzáró pánttal

fémkapcsos körzáró 1j

Az album borítója fekvő helyzetben

fémkapcsos körzáró 1a

Az album belső lapjai

fémkapcsos körzáró 1d

Az album gerince a körzáró pánttal

fémkapcsos körzáró 1f

Az album gerince a logóval

fémkapcsos körzáró 1g

Az album hátsó borítóján az elején elhelyezett díszítéshez hasonló elemet helyeztem el.

fémkapcsos körzáró 1o

A borító 4. oldalának dísze.

fémkapcsos körzáró 1k

Az album eleganciáját mutatja a 3D-s papírvirág és az alján elhelyezett kartondísz is.

fémkapcsos körzáró 1l

fémkapcsos körzáró 1t

Az albumot egy körzáró pánttal fogtam össze, melyet fémkapoccsal lehet nyitni és zárni.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 1

Az album első oldalpárja

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 2 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 2a 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 2b

Spellbinders vágóformával készített zseb, melyen kívül egy kis képeslapot helyeztem el, mely kivehető és melynek háta világos színű, ezért írhatunk rá. A belsejében egy nagyon szép nyomdázott fotókeretet helyeztem el 1-2 fotónak. 

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3a

Az album 2. oldala elsősorban naplóírásra alkalmas. Világos színű, vintage hatású scrap papírok, melyek széleit tintáztam, Martha Stewart lyukasztóval dísszítettem. Felnyíló oldalak és zseb, melyben egy Anja’s 2 Vintage Ornaments vágóformával díszített jegyzetkártyát helyeztem el.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3b 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3c 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3d

Belső zseb fel- lenyíló pántokkal és napló oldallal. A pántokat mágnessel rögzítettem és varráskellékeket ábrázoló kártyákkal tettem még egyedibbé.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album első oldalpár 3g

Rejtett napló oldal

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album második oldalpár 2

Az album 3. oldala a borítót idéző scrap papírral és borítékkal….

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album második oldalpár 2c

felnyíló oldallal díszített, mely oldalakra gondolataidat, történéseidet jegyezheted le.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album második oldalpár 2e

További rejtett naplóoldalak….

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album harmadik oldalpár 1

Az album 5-6. oldala

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album harmadik oldalpár 2c 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album harmadik oldalpár 3b

naplóoldalakkal és fotókerettel.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album negyedik oldalpár 1

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album negyedik oldalpár 1

Az album 7-8. oldala zsebekkel, pántokkal, fel- lenyíló extra oldalakkal

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album negyedik oldalpár 2b 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album negyedik oldalpár 3c

és rejtett naplóoldalakkal. A zsebekben Spellbinders zsebvágóformával és Anja’s 2 Vintage Ornaments vágóformával díszített jegyzetkártyát és fotókeretet helyeztem el.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 1

Az album 9-10. oldala

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 2 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 3

zsebekkel, bennük jegyzetkártyával és Anja’s 2 Vintage Ornaments vágóformával díszített fotókerettel,

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 2b 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 2c 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 2d

kinyitható extra naplóoldalakkal és

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album ötödik oldalpár 3f

belső zsebbel, benne fotókerettel.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hatodik oldalpár 1

Az album 11-12. oldala, különleges zsebekkel, bennük jegyzetkártyákkal,

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hatodik oldalpár 3c 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hatodik oldalpár 3f

vízesés -“waterfall” – fotóalbummal, hátán jegyzetelhető oldalakkal,

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hatodik oldalpár 2b

gyönyörű jegyzetkártyával díszített zsebbel,

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hatodik oldalpár 2d

és naplóoldalakkal.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hetedik oldalpár 2

Az album 13. és egyben utolsó interaktív oldala

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hetedik oldalpár 2b 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hetedik oldalpár 2c 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album hetedik oldalpár 2d

fel- lenyíló extra oldalakkal, különleges spellbinders zsebvágóformával készített kinyitható kisnaplóval és különleges papírdíszekkel díszítve.

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album nyolcadik oldalpár 1 7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album kilencedik oldalpár 1

Az album utolsó oldalai teljes mértékben naplóoldalaknak, jegyzetoldalaknak készültek. Az utolsó oldalon egy zsebet helyeztem el, melybe nagyméretű jegyzetkártyát tettem,

7 x 7 18 oldalas vintage sewing scrapbook album kilencedik oldalpár 3a

valamint egy kinyitható rejtett jegyzetalbumot.

______________________________________________________

Esküvői pénzátadó boríték

A tavasz és a nyár minden évben az esküvők kiemelt időszaka. Gomba módra szaporódik meg az esküvők száma. Szinte nincs olyan család, amely valamilyen formában- akár csak ismerősként akár családtagként – ne lenne hivatalos egy esküvőre.

A legtöbben tudják, hogy az ifjú pár a tárgyi ajándékok helyett jobban örül a pénzajándéknak, mellyel egyrészt elkerülhetik, hogy azonos dolgokból 2-3 darabot is felhalmozzanak egyszerre, másrészt a pénzajándékon saját ízlésüknek, vágyuknak, álmuknak megfelelő dolgokat vásárolhatnak. Ezért az emberek többsége ma már nem ragaszkodik a tárgyi ajándékhoz, szívesebben nyújtja át az ifjú párnak szánt pénzajándékát.

Ennek tudatában a kérdés az, hogyan nyújthatjuk át pénzajándékunkat az esküvői szertartás ünnepi hangulatához méltóan. Mi más is lehetne a válasz erre, mint egy egyedi, kézműves pénzátadó borítékban, melyet a saját igényeink szerint készíthetünk vagy készíttethetünk el.

barna- beige esküvői pénzátadó táska 1c

A kézzel készült pénzátadó borítékokat nem vásárolhatjuk meg a boltokban, ezeket kizárólag mi, kézművesek készítjük. Személyre szabott igények alapján készítjük el a pénzátadót, melynek belsejében zsebet rejtünk el a pénzajándéknak. Mérettől függően a pénzajándék mellé gratuláló kártyát vagy egyéb utalvány ajándékot is tehetünk a zsebbe.

fehér megkötős esküvői pénzátadó 1big gyöngyházfényű esküvői pénzátadó táska 1 fehér szívvel 1

Ha érzel annyi kreativítást magadban, hogy képes vagy egy A4 méretű karton és némi selyemszalag segítségével pénzátadót készíteni, látogasd meg a Youtube csatornámat a videóért, amelyben bemutatom, hogyan teheted meg azt.

A videóért kattints ide.

_______________________________________________________

Képeslap – és album készítés alapjai 4. – díszítő elemek

A fémveretes és egyéb fém díszítő elemek

6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album borító 2

 

steampunk doboz album 14 oldalas 1

Azt gondolnánk, hogy a papírművészek nem használnak fémből készült tárgyakat alkotásaikhoz. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Nemcsak a papírdobozokon, papírfiókokon találkozhatunk fémveretes vagy egyéb fém díszítő elemmel, hanem a scrapbook albumokon, sőt egyes kézzel készült képeslapokon is.

A kisebb méretű fémveretes figurák, díszek, köszönhetően méretüknek és súlyúknak, valamint kerek fogantyújuknak – igazán egyedivé, széppé varázsolhatják az általunk készített terméket, legyen az képeslap, scrapbook album. Színben velük harmonizáló kapcsokkal könnyedén rögzíthetjük a képeslapon vagy az album oldalán, mely díszítő funkciója mellett, záró- nyitó funkciót is betölthet az interaktív scrapbook albumokban.

6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album borító 4

 

6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album első oldalpár 4

A színestől az ezüstön át az antikig minden változatát megtaláljuk, csakúgy mint téma szerinti különböző változatait. Blogomon hamarosan bemutatom, hogyan használhatod a fémveretes díszeket saját készítésű scrapbook albumaidban. Térj vissza rendszeresen az oldalra.

A különleges, egyedi fém fogantyúk, zárak is kiváló szolgálatot tehetnek a papírművészeknek, ajándékdobozok, papírdobozok, fiókok, táskák és albumok készítése során. Ezeknek azonban, bár nem elhanyagolható, de másodlagos a díszítő funkciójuk, hiszen elsősorban praktikus céllal használjuk őket, a tárgy zárására, nyitására vagy emelésére.

steampunk doboz album 14 oldalas 1ii

 

Hidden Treasures Trunk 7

Számos változatban, formában, színben megtalálhatjuk őket, közöttük kapoccsal vagy csavarral rögzíthetők is megtalálhatók.

6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album borító 6 6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album borító 7 6,5 x 8,75 14 oldalas wallflower scrapbook album borító 8

A fémveretes és egyéb fém elemek használatakor ügyelj arra, hogy színben harmonizáljon a munkád témájával, stílusával, és ne tegyen kárt a használt papírban, kartonban. Ha igazán körültekintően használod a fémveretes és egyéb fémdíszeket, gyönyörű, egyedi alkotásokat készíthetsz.

Boltunkban jelenleg antik, bronz teli íves fiók fogantyút  vásárolhatsz a képre kattintva:

antik bronz fiók foganttyú 3

Képeslapkészítés alapjai 3. – díszítő elemek

A selyem és a szatén

A gomboknál is gyakrabban használt díszítő elem a selyem- vagy szatén szalag. Különböző méretben, színben vásárolhatjuk meg őket a boltokban, egy- egy szín esetében a halványtól a közepesen át a sötétig számos árnyalat közül választhatunk.

A selyem szalag nagyon elegánssá teszi a képeslapot, egyediséget kölcsönöz neki. Különösen kedvelt az esküvői képeslapokon, ahol a papírok színeinek kontrasztot adhat, és természetesen a babaképeslapokon.

babakocsis képeslap keresztelőre 3 klasszikus fekete-fehér esküvői képeslap 3

Legyen akár vastag, közepes vagy vékony a selyem szalag használata mindig jó választás.

A selyem szalag rögzítése a képeslapon történhet ragasztóval vagy egyszerű megkötéssel. A “crafterek” közül sokan a folyékony ragasztokra esküsznek, ma már számos nagyon jó minőségű hobbi ragasztót szerezhetsz be, melyekkel biztonságosan rögzítheted a díszítő elemeidet vagy használhatsz kétoldalú ragasztót is. A kétoldalú ragasztó esetében vigyáznod kell arra, hogy a megfelelő szélességű ragasztót használd a szalag alatt, mert ellenkező esetben kilóg a ragasztó és ez sem esztétikailag  sem pedig gyakorlati szempontból nem ideális.  Nem szükséges az egész szalagot leragasztani, bizonyos esetekben elegendő egy- két helyre ragasztót tenni a selyem szalag alá.

Aki igazán profi a szalagkötésben, az egyszerűen csak masniba köti a szalagot a képeslapon. Itt is érdemes egy- két helyen leragasztani a szalagot, hogy semmiképpen se csúszhasson le, mozdulhasson el. Ez a módja a szalag használatának nagyon elegáns, egyedi. Érdemes megtanulni.

A szalagok egyik legjobb használata a különböző papírok találkozásának az eltűntetése. Ez pedig azt mutatja, hogy a szalagoknak nemcsak esztétikai de funkcionális szerepük is van. Amikor a képeslapodra két különböző színű és/ vagy mintájú papírt ragasztasz, mindenképpen marad egy csík, akár egymás mellé, akár egymás alá-fölé ragasztod őket, Ezt a csíkot érdemes, esztétikus eltakarni, ehhez pedig kiváló megoldás lehet a selyem szalag.

vanília málnával képeslap 5 kraft esküvői CD tartó 4

A szalagok másik nagyon fontos szerepe a rögzítés lehet. Különösen albumok esetében, szalagokkal rögzíthetsz az oldalhoz “waterfall”-okat, hogy a felnyiló lapocskái a helyükön maradjanak.

8x 8 kisfiú waterfall album 21  8 x 8 14 oldalas esküvői album 5

Végül, de nem utolsósorban nem felejtkezhetünk el a szalagok záró szerepéről sem. Albumokat, mini albumokat köthetünk össze velük, melyek nemcsak széppé, hanem praktikussá is teszik az album szállítását, mozgatását ( egyszerűen nem hullanak ki belőle a képek, egyéb dolgok).

rózsaszín- fekete esküvői fotóalbum 5

A selyem masni

Az alkotók gyakran használják a szalagot arra, hogy masnit készítsenek belőlük. A masni formája és mérete természetesen a szalag vastagságától függ. Minél vastagabb egy szalag, annál szebb masnit lehet belőle készíteni, de annál nehezebb is az elkészítése. A neten számos videót találhatsz arra, hogyan készíts masnit a képeslapodra, de ide és ide kattintva én is ajánlok neked kettőt. ( A videók angol nyelvűek, de ha nem beszélsz angolul, akkor is megfigyelheted és elsajátíthatod a helyes technikát.)

Minden alkotónak megvan a saját módszere a masni készítésre, de még tapasztalt, profi alkotók is kaphatnak újabb ötleteket arra, hogyan készítsék el egyszerűbben és könnyeben díszítő elemeiket, melyek még szebbé teszik a munkájukat.

A hagyományos masnik mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a speciális, dupla- vagy tripla rétegű masnik, melyekhez az elegancia szó társul. Sok esetben egy dupla- vagy tripla rétegű szalag mellett nem szükséges egyéb díszítő elemet használnunk a képeslapunkon.

csipke esküvői pénzátadó 6 esküvői fekete- fehér pénzátadó 3

Ezek  elkészítése nem olyan ördöngős, mint amilyennek látszik. Ebből a videóból megtanulhatod, hogyan készítsd el gyorsan és egyszerűen.

Ha szeretnéd valamelyik terméket megvásárolni, küldj üzenetet a juditzsuzsanna66 (kukac) hotmail (pont) com email címre.

______________________________________________________

 

Képeslapkészítés alapjai 2. – díszítő elemek

A gombok

gombok 1

A díszítő elemek bemutatását a gombokkal kezdem, melynek az az oka, hogy gombok minden háztartásban fellehetők. Ha kézműveskedsz, mától ne dobd ki a használt ruhákat azelőtt, hogy levágnád róla a gombokat. Újrahasznosíthatod őket ruha- vagy képeslap készítésekor. A gombok szerepe nagyon fontos, hiszen sokat emelnek a ruha- vagy a képeslap értékén, szépségén, eleganciáján.

A gombok különböző anyagokból készülhetnek: műanyagból, fából, fémből, anyagból, papírból, stb. Méretük és színűk ezerféle lehet, csakúgy, mint mintázatuk. A gombok szerepe kettős lehet egy- egy munkán, használhatjuk pusztán csak díszítő elemként, de valódi szerepében is feltűnhet, két réteg összekapcsolójaként.

karácsony gombok 3

A papírművészetben a gombok elsődleges szerepe a díszítés. Különösen a babák számára készült képeslapokon, baba- és fotóalbumokon töltenek be főszerepet. Színűk, formájuk és nagyságuk minden esetben harmonizál a képeslap alapszínével, akár úgy, hogy ugyanolyan színű gombokat használunk, akár, hogy vele összeillőket. A papírművészetben – szemben egy inggel vagy blúzzal – a gomboknak nem kell azonos méretűnek, formájúnak, színűnek lenniük egy projekten. Még érdekesebbé, egyedibbé teszi a munkát, ha különböző gombokat használunk. Legyenek műanyagból vagy fából, fémből vagy anyagból, mindenképpen emelik a munka értékét.

3D katicás 3 születésnapi képeslap 1

A hobbi boltokban kimondottan scrapbook- és egyéb papírtechnikákhoz raknak össze színben, méretben és formában eltérő gombokat, melyeket elsősorban súly szerint és nem darab szerint árulnak. Csak a nagyon különleges , egyedi gombokat kell darabra megvásárolnunk. Vehetünk csomagokat kategóriák szerint: pasztell színű gombok, pöttyös gombok, kézzel festett fagombok, babagombok. Találunk egészen egyedi gombokat is: egy- egy állatfigurát vagy egyéb aranyos figurákat.

gombok 5 gombok 4 boy embellishment pack 11 boy embellishment pack 10

A gombok felhasználása a papírművészetben történhet varrással, mint ahogy a ruhákon használjuk – , vagy ragasztással. Ha gombokkal dolgozzunk, meg kell találnunk azt a ragasztót, amely különböző anyagokat képes erősen felragasztani. Kiváló erre a ragasztópisztoly, vagy egyéb márkás univerzális ragasztók.

A képeslapkészítők számára feltalálták a papírgombokat készítő lyukasztót, mely még szebbé, még elegánsabbá teheti a projektünket. A papírgombok készülhetnek kartonból vagy jobb minőségű scrapbook papírokból is. Előnyük, hogy olyan papírból, színből vághatod ki őket, melyből a képeslapod is készül, hogy igazán trendi legyen a munkád.

paper buttons 1 paper buttons 2 paper buttons 4

Próbáld ki te is a gombok erejét legújabb munkádon!

Ha szeretnél kisfiúknak képeslapot, fotóalbumot vagy egyéb munkát készíteni, összegyűjtöttem Neked egy kis csomagot, melyet IDE kattintva megvásárolhatsz. A csomag 35 darab különböző formájú és mintájú fagombot, 5 vadonatúj szalagot, 2 nagyon szép papírdíszt és karton díszeket tartalmaz. Elsősorban állatos projektekhez ajánlom.

boy embellishment pack 2

______________________________________________________

Képeslapkészítés alapjai 1. – az anyagok felhasználása és kombinálása

Korábban már írtam a blogomon a képeslapkészítés alapvető eszközeiről. Blogomon egy videót is megtekinthetsz ezzel kapcsolatban ide kattintva..

Ebben a cikkemben azokról az anyagokról írok, amelyekkel szívesen dolgoznak a papírművészek. A modern papírművészet egyik nagy vívmánya a különböző anyagok ( karton, papír, selyem, műanyag, fa, filc, vászon, üveg, stb.) kombinálása. Nagy gyakorlást és az anyagok mély ismeretét követeli meg azok keverése, hogy a munkánk valóban mutatós. gyönyörű legyen, olyan, amilyet a képzeletünkben megalkottunk.

csipkeruha 4 csipkeruha 2

A különböző anyagok különböző bánásmódot igényelnek, ráadásul a viselkedésük is eltér az érintkezés során ( gondoljunk csak az anyagok összeragasztására). Ha a képeslapunkon különböző anyagokat akarunk kombinálni, általában már nem elegendők az alapvető eszközök, egyéb, speciális darabokra is szükségünk van. Nem ugyanaz a ragasztó működik jól fán, papíron vagy anyagon. Persze a gyártók ma már univerzális ragasztókat készítenek, melyek sokféle anyag ragasztását lehetővé teszik, de hosszú próbálgatást igényel, mire az alkotó megtalálja a számára legjobban használhatót.

babaruha lány 17

Az anyagok kombinálásakor használjuk a fokozatosság elvét, hogy lépésről lépésre sajátítsuk el a különböző anyagok tulajdonságait, viselkedését más anyagokkal együtt. Ez azért is praktikus, mert így nem egyszerre terheljük meg a pénztárcánkat különböző kiegészítő, díszítő elemek vásárlásával, hanem apránként. Mindig csak egy- egy új anyagokat vigyél be a használt anyagok közé, és amikor már elég jártasságot szereztél annak felhasználásában, akkor keress újabb anyagot a munkádhoz.  A különböző anyagok kombinálása rendkívül egyedivé és széppé teheti a munkádat. A papíron megcsillanó selyemszalag vagy csipkebetét eleganciát ad a munkádnak, vagy a színes műanyag- vagy fagombok még trendibbé teszik azt.

kisfiú ruhás 5

Nagyon fontos, hogy megfelelő arányban használjuk az egyes anyagokat, mert mint az élet minden területén a “kevesebb néha több”. Nagyon lényeges a színharmónia a díszítő elemek felhasználásakor, az, hogy azok színei harmonizáljanak az alap képeslappal, mert ellenkező esetben nem érjük el vele a kívánt hatást. Nagyon szép munka születik, ha az alapszínünk sötétebb és/vagy világosabb árnyalatait használjuk fel a díszítő elemeknél, de a kontraszt színek is jól hatnak.

Kezdd a képeslapod először selyem- vagy egyéb szalagokkal díszíteni, ismerkedj meg a selyem tulajdonságával, készíts belőle különböző masnikat, melyek minden esetben igazán elegánssá varázsolják a munkád.  Tanuld meg, hogyan készíthetsz szép masnit ide vagy ide kattintva!

bingo card 8

Majd fokozatosan építsd be a munkádba a fát, pédául fagombok formájában. Ma már nagyon szép kézzel festett fagombokat vásárolhatsz mindenféle mintával vagy formában, különösen kedveltek a babamintás vagy pöttyös gombok, melyek nagyon divatossá, aranyossá tesznek egy babaköszöntő képeslapot. Hamarosan részletesebben bemutatom a gombok használatát.

babakártya rózsaszín 1 karácsony gombok 3

A papírművészek által nagyon kedvelt anyagok a gyöngyök. Különböző változatban vásárolhatjuk meg őket, vannak teljes gyöngyök, melyekhez a megfelelő ragasztót neked kell megtalálnod, de ma már vásárolhatsz öntapados félgyöngyöket, melyek papírra vitele sokkal gyorsabb és egyszerűbb. Legújabbak a folyékony gyöngyök, melyek különböző színekben kaphatók, egyszerű a használatuk, nagyon szépek, kicsit több időt igényel a képeslap elkészítése velük a száradás miatt.

liquid beads

Tudásod növelésével és kezed ügyesedésével egyéb anyagokkal is megbirkózhatsz. Készíthetsz vintage képeslapot anyagvirágokkal és/ vagy csipkebetétekkel díszítve, babáknak babaruhával díszítve vászon-, filc anyagokból, vagy horgolt ruhácska díszekkel.

esküvői 1 kötött ruhás kislány 1

Mint minden művészetben határt csak a képzeleted és a pénztárcád szab. Légy kreatív, ne félj az ismeretlen anyagoktól, ismerkedj meg velük és hódítsd meg őket munkáid számára!

Jó munkát!

_____________________________________________________

 

Képeslapok régen és ma

Amikor kislány voltam, imádtam a legjobb barátnőm nagypapájának a cipész műhelyében lenni. Nemcsak azért, mert érdekes történetekkel vidított fel bennünket a borongós, esős napokon, hanem mert annyi érdekes szerszámot és dolgot láthattam. Néha – mesehallgatás közben- felálltam és elkezdtem tanulmányozni a szerszámokat. Nem tudtam betelni velük, mindenalkalommal mintha mindet először láttam volna. Sokszor megkérdeztem tőle: „ János bácsi, miért kell Neked ez a sok szerszám?”. És a felelet mindig ugyanaz volt: „ Mindegyiknek megvan a maga szerepe.”. Akkor nem értettem, de ma, amióta magam is kézzel készített termékeket készítek, akár a varrás, akár a scrapbooking területén, tudom, hogy számos dolog segíti a munkámat és mindegyiknek megvan a maga szerepe. Tehát az idők folyamán nem változott semmit. Csakúgy mint ahogy a képeslapok szerepe sem. Csak ma mégis annyira mások a képeslapok. És ez éppen annak a számos eszköznek, dísznek, papírnak, kiegészítőnek köszönhető, amelyeket könnyedén beszerezhet bárki.

vintage képeslap 4

Ki nem szeret régi, már kissé megfakult képeslapok között elmerengeni, vajon milyen volt az élet abban az időben. Milyenek voltak a családok, mit csináltak a nők és mit a férfiak? Milyen ruhákban jártak? Ugyanezekre a kérdésekre adnak választ a mai, modern képeslapok is, csak színesebben, merészebben, részletbemenőbben.

A kézzel készített képeslapokat, még ha nem is mi csináljuk, úgy választjuk meg ajándékozás céljából, hogy mutasson valamit a megajándékozott jelleméből. Egy kisfiú, aki a tenger szerelmese, hajóval díszített képeslapot kap születésnapra vagy egy kislány, aki szeret öltözködni, persze, hogy ruhácskák fogják díszíteni a neki szánt képeslapot. A hölgy, aki él- hal a vásárlásért, tükrözze ezt a jókívánságainkat rejtő képeslap, és ne felejtkezzünk el a zenekedvelőkről sem.

sea set 6

Ezernyi téma, ezernyi megoldás. Mindegyik kicsit más, kicsit egyedi, kicsit az alkotó fantáziavilágát idézi. Legyen bármilyen alkalom – esküvő, gyermekáldás, keresztelő vagy születésnap, megtalálod a számodra igazi képeslapot, mellyel még emlékezetesebbé teheted az ajándékozást a szeretted és a magad számára is. Hiszen a képeslapok mindhalálig sőt még azon is túl őrzik az emlékeinket.

vintage képeslap 4

 

Alapvető eszközök

Mielőtt belevágnánk az első munkánkba, nézzük meg, milyen alapvető eszközöket kell beszereznünk. Természetesen mint minden alkotási technikában, az eszközök száma itt is szinte végtelen, napról napra újabb és újabb eszközöket dobnak piacra, melyek megkönnyítik az alkotók munkáját. A megvásárolandó eszközöknek csak a pénztárcád szab határt.

Úgy gondolom – és ezt tapasztalatból is mondom -, hogy mikor elkezdünk egy alkotási technikát, először mindenképpen hobbi szinten műveljük, ehhez pedig nincs szükségünk nagy befektetésre.

Ebben a cikkben egy egyszerű képeslap elkészítéséhez szükséges alapvető eszközöket mutatom be neked.

1. A képeslapok alapját a kartonok képezik. A kartonok nagyon egyszerűen beszerezhetők papír-írószerekben vagy hobbi boltokban. Amikor azonban belépünk egy papír- írószerbe, beleütközünk az első akadályba, kartonok tucatjaival találkozunk, melyek nemcsak színeikben különbőznek, hanem vastagságukban is.

A legáltalánosabb a 160-180 grammos papír, amelyet képeslap készítéséhez használnak, ugyanis se nem túl vékony, se nem túl vastag. Az ennél vékonyabb kartonnak nincs tartása, a vastagabb pedig nehezebb munkaanyag, hiszen a hajtogatás során könnyebben megtörhet. Mégis -jó néhány képeslap elkészítése után- kijelenthetem, hogy a vastagabb 200-220 grammos kartonok sokkal jobb munkaanyagok lehetnek.

A legelső feladatunk képeslapunk tervezésekor az alaplap színének eldöntése, és a megfelő színű és vastagságú karton kiválasztása. A kartont a megfelelő méretre kell vágnunk, attól függően, milyen méretű képeslapot akarunk készíteni. Vigyázzunk arra, hogy ha kinyitható képeslapot készítünk, akkor a szélességet vagy a magasságot, attól függően, hogyan szeretnénk, hogy nyíljon a képeslapunk, duplán kell lemérnünk.

alapkarton 1 alapkarton 2

2. A  kartonok méretre vágásához természetesen ollót használunk általában, de a későbbiekben elengedhetetlen trimmer ( kézi asztali papírvágó) és precíziós kés használata a pontosabb vagy nem teljes hosszában történő kartonvágásokhoz.

ollók

Az ollókat is beszerezhetjük papír- vagy hobbi boltokban, szupermarketekben, ahol méret, forma és kézhasználat szerint válogathatunk közöttük. Szerencsére ma már a balkezes ollók is elterjedtek. ( Emlékszem, kislányként a kézi munkázást, édesanyám csak  jobbkezes eszközökkel tudta megtanítani nekem, annak ellenére, hogy balkezes vagyok, mert nem voltak még balkezesek számára készült eszközök.) Ha nemcsak egy képeslapot szeretnénk készíteni az életünk során, érdemes legalább három különböző méretű ollót vásárolni, ma már gyakran árulnak szetteket, melyekben különböző méretű ollók vannak, mert a kisebb részek vágásához a kisebb, míg a nagyobb kartonok vágásához a nagyobb ollók az ideálisak.

Ha különböző anyagokat (textil, filc, papír) használunk a munkánk során, vigyázzunk arra, hogy külön ollót használjunk a papírnak és külön ollót a textilnek, filcnek, egyéb esetben nem leszünk képesek pontosan vágni.

3. Miután méretre vágtuk a képeslapunk alapját, kezdhetjük a díszítést. A képeslapokat általában scrapbook technikával készítjük, a különböző kartonokat, papírokat egymásra ragasztjuk. A kartonok mellett scrapbook papírokat használunk, melyek színek, minták, vastagságuk szerint különülnek el. Vásárolhatunk egyoldalú és kétoldalú scrapbook papírokat, az egyoldalúak esetében a minta csak az egyik oldalon jelenik meg, a másik oldal általában fehér, míg a kétoldalúak esetében mind a két oldalon találunk mintát, tehát mind a két oldal használható. Általában eltérő mintázatú és színű a két oldal. Természetesen a kétoldalú papírok drágábbak. Napjainkban híres tervezők egész szetteket készítenek, melyekben egyoldalú és kétoldalú scrapbook papírokra is szert tehetsz egyszerre. A szettek témája azonos, de a papírok színe és mintázata a témához illeszkedve ugyan, de eltérő.

A scrapbook papírok általában 6″ (inch) x 6″ vagy 8″ x 8″ vagy 12″ x 12″ méretben vásárolhatók meg.

Az általam feltöltött képeken a “First Edition It’s a Girl!” scrapbook papírszett egyes darabjait mutatom be 6″ x 6″ illetve 12″ x 12″ méretben.

scrapbook papírok 1 scrapbook papírok 2 scrapbook papírok 3 scrapbook papírok 4

A képeken láthatjuk, hogy egyes papírok kétoldalúak, melyek vagy csak színben vagy mintában vagy színben és mintában is eltérnek.

4. Az alapvető eszközök között kell említenünk a mérőeszközöket, melyek általában vonalzók. Magyarországon a cm beosztású vonalzók az elterjedtek, de ha az interneten keresünk akár ingyenes, akár megvásárolható projektet, sok esetben ezek méretezése inchben adott. ( 1 inch = 2,54 cm).

Ma már beszerezhetünk olyan vonalzókat is, melyek egyik oldala cm másik oldala inch beosztású.

A vonalzók vásárlásakor arra figyeljünk, hogy a méreteket jelző szín jól látható legyen, mert csak ebben az esetben tudunk pontosan mérni.

vonalzók

 

5. Szükségünk van még grafit ceruzára és radírra. Valamint a későbbiekben permanent filctollakra is.

ceruzák

Az én véleményem az, hogy a szebb munka eléréséhez érdemesebb jó minőségű, márkájú eszközöket vásárolni.

6. Végül, de nem utolsósorban szükségünk van ragasztóra.  Minden alkotó másra esküszik, ezért itt én azokról a ragasztokról beszélek, amelyeket én használok. Nagyon fontos, hogy megtapasztaljuk, melyik válik be nekünk, melyikkel tudunk a legjobban dolgozni. Az utóbbi időben én magam kétoldalú ragasztókat és ragasztópisztolyt használok, melyről egy későbbi írásomban fogok írni. Vannak azonban, akik a folyékony ragasztokra esküsznek.

Ami a legfontosabb, hogy erős legyen, ne váljanak le az egymásra ragasztott papírrétegek.

A ragasztók között találunk 3D ragasztókat is, melyek általában habszivacs (foam) alapúak. Kiválóak térben kiemelkedő papírdíszek felvitelére. Ezeket különböző formában és méretben vásárolhatjuk meg a hobbi boltokban.

ragasztók

Az alapvető eszközök elengedhetetlenek munkánk megvalósításához. Törekedjünk arra, hogy inkább kevesebbet birtokoljunk belőlük, de azok, amiket megveszünk jó minőségűek legyenek. Megéri többet fizetni, hiszen az elkészült termék lesz ennek a bizonyítéka.

alapvető eszközök

Cikkem végém szeretnék bemutatni egy nagyon hasznos eszközt, mely ugyan pótolható, nem feltétlenül alapeszköz, de szerintem, aki több képeslapot is szeretne készíteni, vagy esetleg ajándék dobozokat, táskákat, annak mindenképpen nagyon hasznos, és nagyon megkönnyíti a munkáját.

Ez pedig a papírhajtogató tábla. Nekem kezdetekkor nem volt ez az eszközöm, és csak a megvétele után jöttem rá, mennyivel egyszerűbbé és szebbé, pontosabbá teszi a munkát.

A legismertebb Martha Stewart papírhajtogató táblája, melyet Magyarországon is beszerezhetsz a hobbi boltokban.

scoring board 2

Természetesen számos terméket említhetnék még, de törekedtem a legfontosabbak mellett maradni, a későbbiekben újabb ás újabb termékeket mutatok majd be a blogomon. Látogasd rendszeresen a blogomat, hogy értesülhess az újdonságokról.

Pénzátadó borítékok

korcsolyás pénzátadó 1

Sokan úgy tartják, hogy a pénz nem ajándék, ezért nem is szívesen adnak pénzajándékot jeles alkalmakra. Úgy gondolom azonban, hogy mai világunkban, ahol a pénz központi szerepet játszik, elkerülhetetlen, hogy születésnap, névnap, karácsony vagy keresztelő alkalmából fiatalabb családtagjainknak pénzajándékot adjunk.

A fiataloknak pontos elképzelésük van arról, hogy mit szeretnének kapni, és ha ez nem lehetséges egyetlen személytől, szívesebben gyűjtik össze maguk a pénzt, minthogy lemondjanak róla. Így jobban örülnek, ha pénzajándékot kapnak.

A pénzt kézbe adni ajándékozás során nem igazán elegáns, kellemetlen mind az ajándékozónak, mind az ünnepeltnek. Mindenki láthatja, elcsodálkozhatnak az emberek  sokaságán vagy kicsinységén, de mindenképpen – esetleg – nem várt reakciókat válthat ki.

Ennek elkerülésére találták ki a pénzátadó borítékokat, melyek nemcsak elrejtik a pénzajándékot a külvilág elöl, de külsejükkel, szépségükkel emelik az ajándékozás pillanatának örömét is.

Napjainkban a papírművészettel foglalkozó alkotók palettájáról nem hiányozhat a pénzátadó boríték. Zsebes lapnak is nevezhetnénk őket, mert  belsejükben zsebet rejtenek el az ajándéknak. Számos megjelenési formája van a valódi boríték formától, az egészen extrém külsőig, de mindegyik uyganazt a célt szolgálja.

mikulás ajándék átadó 5 vintage book card 15 3D babakocsi rózsaszín 4

A pénzátadó borítékok általában az adott alkalomra készülnek, ezért külső megjelenési formájukban is ahhoz igazodnak. Születésnapra születésnapi papírból és mintával, karácsonyra karácsonyi mintával és karácsonyi papírdíszekkel.

bordó mikulás pénzátadó 3 kulcsos pénzátadó 2

A pénzátadó borítékok között vannak olyanok, amelyekben csak a pénzajándékodat rejtheted el, de vannak közöttük kettős céllal ellátottak is, amelyekben az ajándék mellett saját jókívánságaidat is közvetítheted. A pénzátadó borítékokat személyessé tehetjük nevek, dátumok, személyes üzenetek feltüntetésével.

dupla zsebes karácsonyi 1

Ha szeretnéd valamelyik termékünket megvásárolni, küldj üzenetet a juditzsuzsanna66 (kukac) hotmail (pont) com email címre.

Ha szeretnéd tudni, hogyan készíthetsz pénzátadó borítékot, kattints ide.

Addig is ismerkedj meg a termékeimmel!

 

Vélemény, hozzászólás?