2017 babaszoba trendjei

Az előző évekhez képest most is próbálok egy kis ízelítőt adni a 2017-es babaszoba trendekről azoknak a kismamáknak és kispapáknak, akik a közeljövőben szeretnék gyarapítani a családjukat vagy már úton van a kis “jövevény”, hogy elfoglalja birodalmát.

Természetesen bejegyzésemben nem térek ki minden trendre, kiemelek néhányat, melyek ötletet adhatnak nektek a babaszoba kialakításakor.

Az első igazán szembetűnő trend a nagyméretű, 3D-s virágok használata a baba szobájában. Virágokkal fedjük a babaszoba falát, legyenek azok nagyméretű papírvirágok vagy kézzel festett virágok, melyeket egyéb díszekkel, a baba nevével, szívekkel egészíthetünk ki.

ww13-1-683x1024

Forrás: Hand Painted Floral Wall Mural Nursery

Az előző évekhez hasonlóan kedvelt téma 2017-ben is a kalandok világa, a szülők szívesen rendezik be babájuk szobáját egy igazi kalandparkként, de ezen belül is az idén a meghódíthatatlan havas hegycsúcsokra kerül a hangsúly. Ez inkább a modern stílust, azon belül pedig a nem túl harsány színeket kedvelőknek kedvez. Elsősorban a semleges színek dominálnak, mint a szürke, ezüst, fekete, fehér és ezek árnyalatai. A központi elemhez, mely egy havas hegy illeszkedhetnek a babaszoba egyéb díszítő elemei, gondolok itt a faliképekre egy-egy hegyes vidéken élő állattal, a babaágy kellékeire, állatos babatakaró, babapárna és egyéb babakellékekre.  A kicsit színesebb babakellékek megtörik a szoba semleges színeinek a monotonitását.

Mountain-Nursery-1

Forrás: Reyn’s Rocky Mountain Retreat

 A szokásos Pantone által kihirdetett adott évi trend színek jelentős szerepet kapnak a babaszobák kialakításában is, a múlt évi rózsakvarchoz képest az idén a lágyabb, halványabb színek uralják a szobák színeit, halvány türkiz, lágy terrakotta vagy világosszürke bézs és oliva, melyeket azonban előszeretettel egészítenek ki harsányabb narancssárga, sötétzöld vagy vörös színekkel.

Mindezek szinte magukkal hozzák a természetes anyagok elsődleges megjelenését a babaszobákban. Gondolhatunk itt a felhasznált alapanyagokra, textiliákra, fákra valamint a fali díszítésekre, festményekre, kiegészítőkre. Gyönyörű díszei lehetnek a babaszobának egy-egy texturált falikárpit  akár szőtt, akár makramé vagy fonott változatban. De alapannyaggá válnak a 2017-es trendben a pamut, len és juta anyagok is.

Sally-England-Macrame

Forrás: Yarn Wall Hanging

2017 babaszoba trend újdonsága, hogy háttérbe szorulnak a babafigyelők és nagyobb hangsúlyt kap a szülők és a baba közelsége. Egymással érintkező háló- és babaszobák jellemzik az idei év trendjét.

A modernség és a különleges egysége jelenik meg a babaszoba bútorainak tervezésében is, természetes, de modern anyagok adják az alapot, például átlátszó akrill, melyek színvilága illeszkedik a korábban említett semlegesebb, fehér, szürke és annak árnyalatai világához. 2017 megfogyelhető tendenciája a modern és a régies keveredése, a modern, semleges, pasztell színvilágot vintage- shabby bútorok ( régies stílusú fotel, komód, játékládikák ) ellensúlyozzák.

1. Gradient Crib_MP_angle_resize_8 1_1085AV_angle_6

Forrás: Nursery works

RU_Kushlan-10-1

Forrás: Modern black and white nursery

AVE-Styles-Nursery

Forrás: Alexandra Evjen Nursery

A 2017-es év babaszobáiban a szülői kreativitás teljes mértékben szabad kezet kap. Alapvető mottóvá válik a DIY – csináld magad! – elv, mely még egyedibbé, személyesebbé teszi a baba birodalmát. A szoba minden sarkából árad a szülői szeretet, érzelemgazdag környezet adja a lakás domináló helyiségének az alapját. Merj ecsetet vagy ollót venni a kezedbe, festeni a falra vagy papírból díszeket készíteni, engedd szabadjára a fantáziádat! Készíts magad tároló dobozokat, játékokat!

FW3A1947-768x1152

Forrás: Under the Palms Nursery

Összességében elmondhatjuk, hogy a 2017-es év babaszobáira az egyszerűség és kifinomultság jellemző, mind kialakításában, színvilágában és berendezésében is.

Ha szeretnél különleges, egyedi bölcsőszetteket, játékokat, babakellékeket a babaszobádba, látogasd meg webáruházunkat ide kattintva.